A legkedveltebb tibeti származású kiskutya. Nevét Tibet fővárosáról, Lhaszáról kapta. Származása: A tibeti buddhista templomokban és kolostorokban tenyésztették ki, melyek nagy része a Himalája lejtőin, fennsíkjain épült. A magaslati körülmények között vastag szőrzete felbecsülhetetlen értékű szolgálatot tett ennek a kutyafajtának. A név második fele egyesek szerint a rapso szóból származik, amely tibetiül kecskét jelent, mivel a fajta drótszerű szőrzete a kecskééhez hasonló. Hazájában a lhasa apso házőrző feladatot látott el a kolostorok körül, és azt mondták róla, szerencsét hoz gazdájának. Sohasem bocsátották áruba, csak szolgáltatásaik jutalmául juthattak hozzá a tibetiek. Nagy-Britanniába Bhutanból kerültekbe az első apsók, majd Lhasza környékéről érkeztek újabb példányok. A két típus keveredett egymással, és századunk első felében olykor már feltűnt egy-egy apso a brit kiállításokon. Mai utódaik nagy kiállítási sikereket aratnak, és világszerte kedvelik, mint hobbiállatot. Vérmérséklete: Nagyon barátságos, rámenős viselkedésű kiskutya. Igényei: Sok szeretetet kíván. Szőrzetét nap, mint nap kefélni kell.

Vissza a fajtaválasztékhoz