A magyar pásztorkutyák közül vitathatatlanul ez a közepes nagyságú, különleges megjelenésű, élénk, energikus kutya a legnépszerűbb. Neve szinte fogalommá vált. Származása: Tulajdonképpen nem lehet tudni, mikor került a puli a pásztorok közé. Azt sem lehet pontosan kideríteni, honnan származik. Egy 1700-as évekből ránk maradt rajz és írásos emlék arról tanúskodik, hogy a magyarok ősi terelő pásztorkutyája lompos szőrű és kis termetű eb volt. Ez az állat a puli lehetett. Nevével azonban csak jóval később találkozunk. A fajtát az 1900-as években újra „felfedezték”, mégpedig sajátos módon éppen akkor, amikor a pásztorok mellett már nem teljesített mindennapos szolgálatot. Ekkor választották ketté a pulit és a pumit, majd lassan kialakultak a végleges standard által előírt normák. Vérmérséklete: Nagyon élénk, mozgékony, bátor, nem túlzottan ugatós, hihetetlenül tanulékony. Sokoldalú, ragaszkodó, alkalmazkodóképessége egészen rendkívüli. Igényei: Mozgásigénye nagy. Különleges szőrzete gondos ápolást igényel. Nyírni nem szabad.

Vissza a fajtaválasztékhoz