A corgi név a „kutya” kelta megfelelőjéből származik. A corgik két fajtája közül föltehehtően a cardiganshire-i az idősebb. Származása: Bár történelmi források nem tesznek említést a corgiról, Walesben föltehetően évszázadokon át használták marhahajtásra. Az úgynevezett „sarokba maró” fajták (heelerek) közé tartozott: fürgén szaladgált a marhák között, és amelyik elbitangolt, annak nyomban a sarkába mart; hála gyors, rövid lábainak, mindig időben kisiklott a marhák patája elől. Újabban a cardigan fajta háttérbe szorult a pembroke-hoz képest, hívei azonban változatlanul kitartanak mellette, mondván, hogy a heelerek közül ez az igazi. Egyedszáma ma elég alacsony, de a legutóbbi időben már növekedni kezdett, különösen Ausztráliában. Vérmérséklete: Általában valamivel kevésbé társaságkedvelő, mint a pembroke, de gazdájához nagyon ragaszkodik. Igényei: A corgik jól alkalmazkodnak ugyan a városi életmódhoz, de gyakran kell hosszabb sétát tenni velük. Elég erősen hullatják a szűrüket, ezért kívánatos a gyakori szőrzetápolás.

Vissza a fajtaválasztékhoz